Kellemetlen feladat

Jó ideje már hogy nem írok. Nem tudom pontosan megindokolni, és nem is tervezem hogy ismét aktív blogolóvá váljak, viszont ragaszkodom hozzá, hogy az "eddigi művem" megmaradjon. Kötődés :D
Most viszont muszáj(ly a rend kedvéért)írnom,-egészen pontosan 5 tényt amit nem írtam le, nem írnék le, stb.,-mivel kedves Connor megkért erre.:P

Íme:
1. Betegesen táplálkozom. Ezt legjobban az példázza, hogy képes vagyok kb 1.5 éve átlag heti 4x ugyanazt a kaját enni, ami ráadásul egy fajta instant leves, mert egyszerűen azt kivánom folyton. Ha eltűnődök rajta, hogy mit is kéne főzni, enni, előbb utóbb mindíg emellett döntök, de kizárólag csak abban a bizonyos ízesítésben.Ez van :S
2. Néha félek. Pl esténként otthon egy rémes film után, vagy horroros híradó eseménykor magamat cukkolom fel olyannyira, hogy nem merek elmenni wc-re se , nem merem becsukni a szemem, nehogy ne lássam, ha valami meg akar támadni, és ha mégis elindulok, mert nem bírom tovább, akkor visszafelé, ahogy oltom le a villanyt magam mögött, már annyira be vagyok tojva, hogy rohanok mint egy hülye. Szóval rohanva érek vissza pisilésből a biztonságos ágyikóba. :)) Persze ettől még rémes filmeket ide minden mennyiségben!! :)
3. Elváltak a szüleim, és szinte egyáltalán nem találkoztam apamodellel gyermekéveim alatt, ezért enyhe apakomplexusban szenvedek. Nem kell semmi rosszra gondolni, leginkább az idősödő tanárokhoz, kollégákhoz, szomszédokhoz kötődök gyermeki érzelmekkel, és sokszor előfordult, hogy azért tanultam, teljesítettem jól, hogy az a bizonyos tanárúr szeressen, és megdícsérjen. Jobban meggondolva lehet inkább nagyapakomplexus :D
4. TV, film és sorozatfüggő vagyok. Valami olyasmi ez, hogy egész nap tudnám nézni a gagyi krimisorozatokat, a vicces, primitív talkshow-kat, és ha film, akkor valami új kell folyton. Mindíg mindíg újabb és újabb film, persze sosem nívós, elgondolkodtató, értékes művek, csak az agykikapcsolós fajta. :D
5. Van egy beteg, fogyatékos öcsém. Sajnos nagyon keveset találkozom vele, mégis, van közöttünk valami nagyon furcsa szál, amitől egy perc alatt ráhangolódunk a másikra, és ez egy egészen különös dolog.

Megszültem hát, és most megnevezem azokat a szerencsétleneket, akikre rátestálom eme feladatot.Nincs könnyű dolgom.Vikusz, akinek a blogjára tulajdonképpen most leltem rá :) Keksz, Fonyó, aki csak ilyen közösben érhető el blogügyileg, de már kisajáította az oldalt, és többet igazán nem tudok. :)

MIÉRT

Nem tudok mit kezdeni magammal.
Mennyire szeretném ha újraélhetném a múlt hetet, múlt hónapot.Nem tudom.Komolyan, mit csináljak?
HOGY TÖRTÉNHETETT MEG EZ? TÉNYLEG megtörtént? VELÜNK? VELE?
Hogyan! Miért!
:'(
Bárcsak hihetnék valamiben, és tudnám, hogy Sissy babának jó ott ahol van. Hogy van valahol a pici lelke.
:'(
Bárcsak tudnám mit csináljak magammal, hogy ne fájjon ennyire

Sissy

2006 október 27-én este fél 9-kor a mi egyetlen, pici kutyalányunk elment.
A szemünk fénye volt, egy csoda, imádtuk, és most érthetetlen az egész.
1996 március 30-án született meg, és egy borús, hűvös tavaszi napon hoztam el Édről, miután a fényképeket nézegetve anyu rábökött a pici fekete szőrgombolyagra ott a fűben, hogy ő kell. Örökbe fogadtuk, még belefért egy kis kartondobozba, abban vittem haza. Először nem csinált semmit, azt hittük nem tud járni, azután megnyugodott, elkezdte felfedezni az új világot, amibe került, és nem emlékszem tökéletesen, de azt hiszem már első éjszaka bejött hozzám, és felmászott az ágyamra. Innentől Ő volt az én egyetlen kutyakislányom, és én a gazdi, aki vigyáz rá, aki tudja mindíg mi a jó, szereti, megvédi, boldoggá teszi. Megtanult ülni, póráz nélkül szépen sétálni, az utcán pisilni, és még rengeteg dolgot. Lassan anyu is megszerette. Etettem, sétáltattam, kirándultunk nagyokat a ligetben, a szigeten, hűvösvölgyben, nyaranta tóban úszott, ősszel az avarban gázolt velem, télen pedig hóba hempergettem. Nem lehet mást mondani(bárhogyan is hangzik), egy angyal volt. Kis kutyaangyal. Attól a perctől, hogy megjelent az életünkben, minden egy árnyalattal szebb és boldogabb lett. Elég volt nézni amint alszik, eszik, hempizik, vagy megmorzsolgatni a puha fülikéket, nedves orrocskát,.....vagy belenézni azokba a gyönyörű, meleg, barna szemekbe, amikben mi voltunk az Isten, akkor máris nevetni lehetett, és örülni, hogy van nekünk.
És egyszercsak beteg lett.
Azt gondoltuk több időnk van. Az orvos megnyugtatott. Majd rosszabbul lett, és óráról órára romlott.
Késő volt már.
Azt akartam, hogy az utolsó pillanatban is én lehessek mellette, és a kis fejecskéjét az én ölembe hajthassa le utoljára, de ez sem adatott meg. Olyan hirtelen történt. Rettentő gyorsan.
Én egyfolytában arra gondolok, hogy tényleg boldog életet adtunk e neki? Megtettünk e minden? Hogy mit kellett volna másképpen, mert talán ha hamarabb észrevesszük, ha hamarabb megyünk a megfelelő orvoshoz, ha több pénzünk lett volna....talán.
Ha nem volnék olyan mérhetetlenül önző.
Hogyan történhetett meg ez? Még egy hete is jókedvűen riszált az utcán.Még szerdán sétált. Velem. Az én kedvemért. Pedig akkor már nem volt jól.
Hogy történhetett meg ez? Pörgetem az eseményeket a fejemben körbe körbe, mit is csináltam én akkor amikor a kis tündérem már haldoklott. Nem tudta elmondani.
Holnap hazamegyek, mert anyu belebetegedett. Elköltözésem óta ők voltak egymásnak, minden percben együtt, neki még sokkal nehezebb. Félek nagyon hazamenni. Ott lesz az edényke, a póráz, és az üresség.

Sissy nincs többé, és mi már csak emlékezhetünk.

Istenem! :(
Van ez a dal, hogy 4057. Egyszerű, fülbemászó, és ott is maradó dal. Tetszik. Főleg, ahogyan előadta az énekes. És most hogy megtaláltam, nem az az ember énekli, és nem úgy énekli, ahogy kellene. Micsoda szenvedés, mert rengetegszer meg kellene hallgatnom jól, de nincsen, nem létezik, csak ez a béna változat :(
"..Megpróbáltam megszámolni hány csillag lehet ott fenn, de belezavart 4057-nél, hogy az életembe beléptél, és a zavar még tart.." Hát ez. Szörnyű.

Ma elindulok Sopronba. Kiváncsi vagyok milyen lesz. Rám fér a kikapcsolódás, a távolság, a pihenés és alvás, úgyhogy igyexem élvezni a weekendet.

:)))))))

:))))))) továbbra is. A hétvégém valami sziper-szuper nagyon jó volt. Elmulasztottam a kötelességeimet, ez bánt. Viszont, kialudtam magam, kipihentem magam, voltunk szombaton egy k..va jó koncerten, amit csodák csodája élveztem, bár ska volt, ééééés másnap megünnepeltük a másfél évet :)

Meglepetés vacsit csináltam, ami annyira nem tudott meglepetés lenni, mert meg kellett mondanom, hogy átjöjjön, és amúgyis mindent mindíg kitalál előre. Főztem szombaton, és főztem vasárnap, és még annál is többet mosogattam, meg a szemét sütő belobbant, amitől a karomon leperzselődött a szőr, és a hüvelykujjam, ami a legközelebb volt a tűzhöz, kicsit megégett, még most is fáj, és furcsa tapintatú rajta a bőr, de megérte. Megérte, mert egészen jól sikerült minden, és nagyon édes volt szívem, és megérdemelte :)

Kaptam ajándékba egy romantic meglepetést, amitől totálisan elérzékenyültem. Tulajdonképpen most is elérzékenyülök, ha eszembe jut, otthon hamar meg is nézem újra.

Szóval most igazán lebegek itt a világ felett, (vagy ennek így nincs értelme? mindegy)

Azt viszont nem teljesen értem, miért nehezebb a barátoknak arról beszélni, ha az ember éppen véletlenül egy kicsit bódog, mint ha bánata van. Legalábbis én így érzem. Mármint az élményekre annyira nem nyitottak? Valami ilyesmi.

Corner of the earth

péntek: munka, kellemes filmnézés hülyülés
szombat: suli, borozás baráttal :)
vasárnap: öcsi apu uncsitesó kutyák, és megint nem kaptam levest
hétfő: munka, fáradtság
kedd: munka, anyu torna barátnő fáradtság

jók ezek a napok, a reggelek, az esték a leginkább. csak most meg fog változni. nem nagyon szeretném, de nincs más lehetőség :/ asszem pár hónapot csak ki lehet valahogyan bírni, aztán megint "rendes" élet. kiváncsi vagyok

Így kell ezt csinálni

Nagyon szarul érzed magad, és szerencsétlennek, és semmi sem jó, semmi sem alakul úgy ahogyan szeretted volna, és legszívesebben elásnád magad hosszú időre egy kis sötét odúba. Hát gyorsan veszíts el valamit!Valamit, ami jó, ami igazán fontos. És amikor megtalálod, visszakapod, rohadtul elégedett leszel a bőrödben és boldog, pedig tulajdonképpen a dolgok körülötted nem változtak.
Bizonyára kifejtette ezt már ékesebben sok sok okos ember, de a saját felismerés, az a szép.